Felvettek? Segítünk berendezkedni!

A felvételizős diákok leginkább várt nyári eseménye a mindenkori ponthatárok kihirdetése, hiszen ilyenkor derül ki, hogy bekerültek-e kiszemelt felsőoktatási intézményükbe vagy sem. Téged felvettek? Gratulálunk! Kollégiumba mész? Netán albérletbe? Lényegtelen, hiszen mindenre van ötletünk!

Ami mindig kényes és szinte üres, az a konyha

A cikk írója is átesett ezen a hullámon, sőt, főiskolás évei alatt minden évben költözött. Ebből kifolyólag pontosan tudja, hogy a legtöbb albérlet és kollégium felszereltsége a konyha területén válik bonyolulttá.

A főbérlők és üzemeltetők részéről a gépesítés általában rendben van, de ez rendszerint kimerül a főzőlapban, sütőben és esetleg hűtőszekrényben és mikróban. Azonban az olcsóbb háztartási kiskészülékek, vagy a praktikusságot és kényelmet szolgáló konyhai eszközök általában hiányoznak. Viszont olyan is előfordulhat, hogy még nagyobb háztartási gépnek számító hűtőszekrény sincsen, vagy valami más, számodra fontos háztartási készülék hollétét nem leled.

Ez esetben sem kell kétségbe esni! Ha megvan a kiszemelt lakás vagy szoba, ne a konyha alulszereltsége tartson vissza, inkább szerezd be egy helyről a hiányzó holmit! Íme egy kis lista, ami segítségedre lehet összegyűjteni, mire lehet szükséged az ottléted során. Ha pedig átböngésznéd az egész termékkategóriát, akkor csak kattints ide!

Takarítás

Seprű, felmosó fa és felmosó vödör, tisztítószerek pipa, ha még sem, akkor sem ezek a filléres tételek ejtenek kétségbe. Hanem, hogy hol van a porszívó? Ugyanis a mai világban ki fog nagytakarítás során seprűt használni, amikor már léteznek minden igényt kielégítő porzsákos vagy porzsák nélküli porszívók is? Az összeállított listánkban Daewoo porszívókat ajánlunk nektek, melyek közül a porzsákos most akciós is.daewoo-porszivo-tavaszi-nagytakaritas

Nélkülözhetetlen konyhai gépek és készülékek

Annyira a szívedhez nőtt a kiszemelt albérlet vagy szoba, hogy még az a tény sem zavar, hogy nincs se hűtő, se mikró? Imádsz sütni, de sütő az sajnos nem tartozik a lakáshoz? Sebaj, segítünk megoldani a dilemmát!

  • A Daewoo, tükör külsejű, kisebb méretű hűtőszekrényünk most éppen akciós áron rendelhető. Igazán fiatalos megjelenésű, ráadásul éppen elegendő hely van benne, hogy elraktározd az otthonról beszerzett, hazai kosztot. Különben is, milyen menő a hűtőajtóban fésülködni? :)AF200
  • Ha egy megbízható, elegáns, időzítővel és kiolvasztó programmal ellátott mikróra van szükséged, akkor a CASO Easy Design mikrohullámú sütőt ajánljuk számodra. Alternatív választás lehet még mikró kategóriában a most éppen akciós Daewoo mikrónk
  • Nincs sütő, de kell? Nem kell megrémülnöd, van egy sokkal gazdaságosabb és egészségesebb megoldás egy komplett sütő megvásárlásánál. Ez pedig a CASO Air Fryer. Kinézetre könnyen összetéveszthető a fritőzzel, azonban olaj helyett meleg levegőt használ a sütéshez. Ha bővebben érdekel, mit tud ez a termék, akkor olvasd el korábbi cikkünket is!

Kávé és tea mindenekfelett!

1300_214084b_0215Amíg nem iszod meg az első bögrével, addig nem is lehet hozzád szólni? Akkor bizony egy kávéfőző és vízforraló gép is nélkülözhetetlen számodra! Azonban ezek szinte biztos nem alaptartozékai egy lakásnak. Ha szeretnél minél hamarabb végezni a reggeli procedúrával, akkor a Tassimo Vivy kapszulás kávégépeit ajánljuk számodra, fehér vagy fekete kivitelben, hogy bármelyik konyhába passzoljon. A hagyományos „lefőtt” kávé kedvelőinek olcsó, de biztos megoldás lehet egy kotyogós kávéfőző is.

Ha pedig szeretnél elmerülni a tejhab-művészkedésben, vagy csak simán szeretet a tejhabot, akkor szerezz be egy CASO tejhabosítót is! Emellett még rengeteg kiegészítőt sorakoztattunk fel a termoszokon és bögréken át az íncsiklandozó kávékig, csekkold le a termékkategóriát!

Sütés-főzés és a hozzá tartozó apróságok

Legtöbben beérik egyfajta serpenyővel és maximum két méretű fazékkal, azonban a konyhatündérek és lelkes vendéglátó srácoknak ez a felhozatal kevés kibontakoztatni a konyhai tehetséget. Rájuk gondoltunk, amikor felvettük a termékkategóriába például az Alza Basic8 edénykészletet, vagy megannyi Alza serpenyőt. Utóbbi több méretben is kapható, a 20 cm-es most akciós áron 3.100 Ft-ért. De olyan extrák is elérhetőek webshopunkból, mint például a hamburgersütő serpenyő, vagy a kifejezetten ham&eggs elkészítésére megalkotott Ravelli Happy Cooking serpenyőnk. Aztán olyan apróságokról se feledkezz meg, mint a konzervnyitó, az üvegnyitó vagy merőkanalak széles választéka.

Nem találod a megadott termékkategóriában, amit keresel? Böngészd át egész webshopunkat, mert itt minden van, ami konyha!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük